Gyakorlatilag teljesen lecseréli a lakossági ügyfelek számára elérhető előfizetéses mobil díjcsomagjait tavasszal a Magyar Telekom. Az új tarifák – melyek heteken belül elérhetők lesznek – leszámolhatnak több, a hazai mobilpiacra vonatkozó évtizedes berögződéssel is.
Ismeretlen összegért megvásárolja a Workflow alkalmazást és az azt készítő csapatot az Apple – jelentette be a cég. A lépés jól illusztrálja, hogy immár az iOS-en is a power userek jelentik az (egyik) célcsoportot.
Egyre bővülő flottával, egyszerűen használható mobilappal és elektromos Volkswagen flottával reformálnám meg a hazai autóbérlést a GreenGo. A modell külföldön már bevált, most a magyar piacon is bizonyíthat.
Konkrét lépést tervez Németország a szoftveres fogyasztóvédelem kapcsán, felelősségre vonná a jövőben a hibás rendszerek készítőit. A törvény elfogadásáról várhatóan öt héten belül döntenek, és már nyáron életbe léphet.
Megjelent a 2017-es Hays Salary Guide kiadványa különböző szakterületetek, köztük az informatikusok havi bruttó forint alapú minimum, maximum és átlagbéreivel. A tapasztalt informatikusok fizetésének maximuma egyre több munkakörben kezdi átlépni az egymilliós határt.
Még mindig rengeteg papír fogy a vállalatoknál, amelynek még a számontartására sem fordítanak figyelmet. A kis- és közepes vállalatok nagy része pedig nem is ismeri a dokumentumkezelő rendszer működését a Canon kutatása szerint.
Ősz óta kipróbálható, a múlt héten pedig élesben is elrajtolt a Microsoft új céges kommunikációs platformja, a Teams. A csevegőszolgáltatást mi is kipróbáltuk, felemás eredménnyel.