Béta verziós, titkosított videohívásokat hoz a Signal chatalkalmazás legújabb frissítése. Az app fejesztői az ugyancsak titkosított hanghívások minőségén is javítottak.
Úgy harap bele a bevételbe, hogy cserébe semmilyen pluszt nem biztosít a fejlesztőknek – szűrhetjük le a következtetést két különböző fejlesztő tapasztalataiból. Nem működik az asztali App Store.
Több fejlesztést jelentett be a GlobalFoundries. A közel-keleti érdekeltségű bérgyártó látszólag elkapta a fonalat, amennyiben a fejlesztések a tervek szerint haladnak, úgy pár éven belül komoly(abb) konkurenciát jelenthet a vállalat.
A Skype for Business és társai ellen vonul hadba az Amazon, frissen bejelentett Chime szolgáltatásával. A mobilról és asztali gépekről is elérhető megoldás videokonferenciák mellett képernyő- és fájlmegosztásra is lehetőséget ad.
Routerekbe és klienseszközökbe szánt, 802.11ax szabványra építő vezeték nélküli hálózati SoC-kat mutatott a Qualcomm. Az első, a technológiát támogató routerek még idén megjelenhetnek.
Laikusok számára meglepő korlátozásokat tartalmazhatna a szoftverlicencek feltételei, néhányat pedig a szerzői jogi szabályozás “alapértelmezésben” hoz. Lássuk, melyek a legfontosabb buktatók ezen a területen!
Letéti díjjal szűri majd a Steam Direct a digitális szennyet, ettől reméli a Valve, hogy a szoftverbolt továbbra is használható marad. A közösségi szűrőt, a Greenlightot váltja majd a közvetlen publikálás.
Az Exadatába is beköltözteti saját fejlesztésű SPARC processzorát az Oracle. Amennyiben a kezdeményezés sikeres lesz, úgy idővel egyre inkább kiszorulhatnak a cég kínálatában Xeonokkal szerelt rendszerek.