Egyre szorosabbra fonódik a Panasonic és a Tesla lassan egy évtizedre visszatekintő partnersége, miután a japán vállalat több mint 256 millió dollárt fektet az autógyártó Buffalóban épülő akkumulátorgyárába.
USB-C, Kaby Lake és új ezüstszínű kivitel a Lenovo új üzleti notebookjain. A vállalat a frissített laptopok mellett egy sor kiegészítőt is bejelentett.
Egy kis normann faluban valósította meg a francia állam az első napelemes autóutat 5 millió euróért. Az ellenzők sokallják az összeget, és szkeptikusak a vízszintes felületen elhelyezett panelek hatékonyságával szemben.
Miről lesz emlékezetes ez az év az informatikában? Második körben a kevésbé szem előtt lévő technológiákat, újdonságokat vettük szemügyre. Áttörés volt bőven.
Elsősorban szakemberei miatt veheti meg a Snapchat az izraeli Cimagine AR fejlesztőcéget. A vállalat 30-40 millió dolláros akvizíciót követően izraeli központot is létrehoz.
Zenei téren is intenzíven folyik a mesterséges intelligencia kutatása. A párizsi Sony Computer Science Laboratories az utóbbi hónapokban több érdekes eredményt mutatott be, köztük az AI által írt popzenét és a neurális hálóval létrehozott DeepBach rendszert.