A közel-keleti országban számos problémát a tevékenységnek tulajdonítanak.
Source: sg.hu
Új külsőt kaphat a Windows 10
Az operációs rendszer tavaly elsősorban új funkciókat kapott, de hamarosan a külcsín kerülhet előtérbe.
Source: sg.hu
Jobb lehet a HoloLens virtuális billentyűzete
A Microsoft megpróbálja folyamatosan fejleszteni a kiegészítőt.
Source: sg.hu
Felbolygatná az európai piacot a Realme
Az okostelefon-gyártó szeretné meghódítani a kontinenst.
Source: sg.hu
Hatályba lépett a spanyol digitális adótörvény
A jogszabályt még tavaly ősszel fogadták el, az amerikaiak tiltakoznak.
Source: sg.hu
Az Apple is hajlítható telefonon dolgozik
A kijelzőt már tesztelik, miközben idén kisebb változtatásokra számíthatunk.
Source: sg.hu
A Huawei is kapott "búcsúajándékot" Donald Trumptól
A Xiaomi mellett a másik nagy kínai céget is megbüntette még egyszer a leköszönő amerikai elnök.
Source: sg.hu
A cégvezetőknek érteniük kellene a mesterséges intelligenciát
A technológiára nem valami csodaszerként kell tekinteni, hanem mindig az adott tevékenységhez kell igazítani.
Source: sg.hu
Már a Zen 4 és 5 van az AMD fókuszában
A hangsúlyt áthelyezték a következő generációkra, amelyek új gyártástechnológiával készülnének.
Source: sg.hu
Áttörés előtt áll egy új robotgeneráció
A gyárakban a gépek csak rutinmunkákat váltanak ki, de az új technológiák már kibővítik a lehetőségeiket és egyre okosabbakká válnak.
Source: sg.hu